Elhárító mechanizmusok 5 változata:
Elfojtás: A magunkról alkotott jó véleményünket zavaró elemek kiszorítása a tudatunkból.
Racionalizáció: Az önigazolásnak az a módja, amikor ahibáinkat nem tagadjuk, viszont jó okokat találunk ki magatartásunk mentségére.
Projekció: Kivetítést jelent. Bizonyos rossz tulajdonságainkat még magunknak sem valljuk be, ezt a tulajdonságot másra vetítjük.
Regresszió: A fejlődésben való visszacsúszás. A gondok, a problémák elöl a betegségbe való menekülés.
Reakcióképzés: Néha az ellenkezőjét tesszük annak, amit szeretnénk. Többnyire a gonoszségot leplező "jóság) formájában jelenik meg.
Hatalomvágyó személyiség:
Hamis ígéretekkel, saját céljainak megvalósítása érdekében vállalja a vezető szerepet. A gyűlöletkeltő, hatalomvágyó személyiségben az uralkodás szükséglete dominál, mindig vezető pozícióra tör. Nem tűr ellentmondást, fegyelmező, tekintélyes, önmagát előtérbe helyező.
Konformista személyiség:
A hatalomvágyó környezetéhez szívesen csatlakoznak a konformisták. Ennek a típusnak az alkalmazkodása eltúlzott, elvtelen, az egyéniség bizonyos feladásával járó formája. Környezete megveti, behódolásának a jutalmaként a társadalmi életben, a munkahelyen elvtelen előnyöket élvez.
Szükségletek hierarchiája:
a.) Fiziológiai szükséglet - élelem, oxigén, víz, stb.
b.) Biztonsági - a harmonikus fejlődéshez szükséges (lelki- és anyagi biztonság, lakás, otthon)
c.) Társas (közösségi) - kapcsolatai fontosak számára, a vállalkozó munkájának közege a társas kapcsolatok.
d.) Megbecsülés - csak akkor van önbecsülésünk, ha mások is megbecsülnek. Az ember élete igazán csak akkor harmonikus, ha mások tisztelik, elismerik.
e.) Önmegvalósítás - vágy arrra, hogy megvalósuljanak az elképzelések, valóra válljanak a legbensőbb célok.
Serkentő és Gátló feszültség:
Feszültség: Érzelmi színezetű készenléti állapot, aggodalom, nyugtalanság, melyet izomfeszültség érzése is kísér.
Szorongás: Tárgytalan félelem. Az izomfeszültség, görcs erősebb, mint az előző esetben.
Serkentő feszültség (facilitáció): A cselekvést, a feladat megoldását segítő izgalmi állapot. A teljesítés sikerélményt ad, ami további teljesítésre ösztönöz.
Gátló feszültség (debilizáció): A cselekvést, a feladat megoldását erősen gátló izgalmi állapot, főleg új helyzetekben jelentkezik. Hatására kialakul: az alacsony intelligenciaszint, a kudarcorientált személyiség, az ítélőképesség zavara, az erős befolyásolhatóság.
Nyitott, rugalmas és zárt, rugalmatlan családi légkör:
Nyitott-rugalmas családi légkör: A testi-lelki mozgás szabadságát biztosító családi légkör segíti a gyerek minden tevékenyéségét. A teljesítményeket a gyerek képességei szerint várja el a szülő. A kompetencia képessége, fejlődése jó, a viselkedés összhangban van a normarendszerrel.
Zárt-rugalmatlan családi légkör: A testi-leli mozgást korlátozó családi légkörben a gyerek kudarckerülővé válhat, mivel a kompetencia motívuma is korlátozott. Kockázatot nem vállal, az eredményeket lebecsüli, ezért vállalkozói kedve csökken.
Meleg és Hideg érzelmi szinezetű családi légkör változatai:
Meleg érzelmi szinezetű családi légkör
a.) Meleg-nyílt-erős (harmonikus nevelői környezet): Kialakul - jó empátiaérzék, jó önkontroll, a felelősséget vállaló szociális, belátó személyiség.
b.) Meleg-nyílt-erős (liberális nevelői környezet): Kialakul - sztártörekvés a jellemző, egoista, kevés belső kontroll, saját indítékai vezérlik, gyenge akarat.
c.) Meleg-zárt-erős (rugalmatlan nevelői környezet): Kialakul - autokratikus (zsarnoki) egyéniség, óvatos, alacsony szintű kreativitás, nem telik öröme a munkában.
d.) Meleg-zárt-gyenge (túlvédő nevelői környezet): Kialakul - önállótlan, indulatait elfojtja, semmit sem vállal.
Hideg érzelmi szinezetű családi légkör
a.) Hideg-nyílt-erős (demokratikus nevelői környezet): Kialakul - alacsony empátiaszint, könnyen vállal feladatot és teljesíti is, rendfenntartó típus, a közösség, a munkahely bírálójává válik.
b.) Hideg-nyílt-gyenge (elhanyagoló nevelői környezet): Kialakul - bizonytalan marad, felvesz egy megelőző támadó stratégiát, ez a védekezése. A negatív tettek elkövetésével szemben nincs belső visszafogó erő. Érzelmi kapcsolatai megszűnnek.
c.) Hideg-zárt-erős (vasfegyelmű nevelő környezet): Kialakul - az erőt képviseli, a munkában határozott, agresszív, de az agresszióját nem tudja lefuttatni, mindig újratermelődik. A büntetéstől fél, szorong, gyakran maga ellen fordul. A szélsőségekhez csatlakozik, tettei is szélsőségesek. Klasszikus példája a "parancsra tettem" tipusnak.
d.) Hideg-zárt-gyenge (diszharmonikus nevelői környezet): Nincs kötődés, nincs empátiás képesség, bűnbakok lesznek. Észreveszik saját gyengeségüket, szorongókká válnak. Súlyos neurotikus esetekben alkoholisták, narkománok, a társadalom perifériájára szorulnak.
Sikerközpontú és Kudarckerülő személyiség:
Sikerközpontú - Teljesítményorientált típus: A legfontosabb hajtóerő a siker utáni vágy. A siker a társak előtt rangot jelent. A sikeres vállalkozót becsülik, irigylik. Ismeri belső tartalékait, értékeit és szükség esetén mozgósítani tudja azokat.
Kudarckerülő - Kudarcorientált típus: Szorgalmas, igyekvő, hogy a társak előtt "ne égjen le", ne legyen kudarcos. Kudarc esetén elvesízti önbizalmát, a még meglévő kapcsolatait. Fél önmagától, kicsi az akaratereje, negatív az önértékelése, de még pozitív énképpel rendelkezik, a sikerrel nem törődik, a kudarctől és a tüntetéstől retteg.
Hatékony vállalkozó jellemzői:
A hatékony, a kreatív, a sikerközpontú személyiség a kudarcból is tanul. Az igazi sikerhez, az üzleti célok eléréséhez erős jellem, felhangoltság, önmagunkba való fanatikus hit kell.
Stephen R.Covey: "A hatékony emberek 7 szokása" c.könyvében
A sikeres vállalkozónak jellemükké kell válnia: - a tisztességnek, - az őszinteségnek, - a kiválóságra törekvésnek, - a szolgálatkészségnek, - a fejlődésben, a fejlesztében való hitnek, - önmaga erejében való hitnek, - a türelemnek, stb.
Az énépítés három területe:
1. A kezdeményezőképesség: viselkedésünk saját döntéseinken alapul, nem a környezet függvénye.
2. Az értelmes és hasznos munka végzése: maguk irányítják sorukat
3. Hatékony időgazdálkodás
A nem vállalkozó személyiség 8 típusa:
1. Rámenős: Gyorsan felismeri a jónak ígérkező üzleti lehetőséget, de ritkán jut el addig, hogy sikeres üzletet csináljon belőle.
2. Naív: Azt gondolja, könnyű egy sikeres vállalkozást létrehozni.
3. Primadonna: Akit annyira lenyűgöz saját ötlete, hogy azt hiszi, mindenki meg akarja kaparintani.
4. Az eminens: Elméletileg jól felkészült, de minden gyakorlati üzleti tapasztalatot nélkülöz.
5. Aggályoskodó: A tökéletességre törekszik, és képtelen elviselni, hogy a dolgok nem úgy mennek, ahogy ő elhatározta.
6. Elnyomott: Aki nagyon nehezen képes egy találmányból kézzelfogható üzleti sikert elérni.
7. Sunyi: Ő elvárja, elfogadja mások segítségét, de ezt viszonzásként nem szereti megtenni.
8. Feltaláló: Elsősorban maga a találmány érdekli, csak másodsorban a vállalkozás létrehozása.
Konfliktushelyzet:
Azok a szituációk, amelyekben az emberek törekvései összeegyeztethetetlennek tűnnek.
A konfliktushelyzet négy változata ismert.
- Két vonzó cél között kell választani: könnyen elviselhető.
- Két taszító cél között kell választani: súlyos konfliktus, gyakori megoldás a választás elől való "menekülés".
- Vonzó és taszító is egyszerre a cél: ekkor ambivalencia konfliktusról van szó.
(ambivalencia: u.a. jelenségre, tárgyra vagy személyre irányuló olyan lelkiállapot, amelyben két ellentétes érzelem - szeretet-gyűlölet - váltakozik)
- Ha több erő kereszttüzében áll a vállalkozó, multivalenciáról van szó.

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Vízmelegítő
► Vízmelegítő. Gazdaságos, energiát nem használó, vízmelegítő. Ez valóban nagyon olcsó vízmelegítő Vízmelegítő napenergiával.
vizmelegito.hupont.hu
2. Vezetéselmélet Mesterfokon!
► Kasza Tamás 30 éve mozog a szervezetfejlesztés területén. Segítségével több száz vállalkozó megértette a vezetéselmélet lényegét.
vezeteselmelet.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
4. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
5. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
6. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
7. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
9. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
10. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
11. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
12. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
13. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
15. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
17. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
18. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
19. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
20. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
21. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
22. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
23. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
24. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
25. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
26. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !
mindentbekeritek.hupont.hu
27. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
28. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
29. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
30. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
31. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
32. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
33. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
34. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
35. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
36. Metin 2 mester
► Most az új metin is itt:) gyere és regisztrálj:). itt megtalálod ami egy ujoncnak kell pl:térkép,városok,kereskedelem.És még sokminden más.
deepolis.hupont.hu
37. Megbízható ELMÜ regisztrált villanyszerelő Budapesten
► GYORSVILLANY 06 70 545-0911 - ELMÜ villanyszerelő gyorsszolgálat, villanyszerelés Budapesten és Pest megyében
villanyszerelobudapesten.hupont.hu
38. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
40. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD
olvaso-oldal.hupont.hu
42. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
43. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142
► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.
darazsirtasa.hupont.hu
44. Autómentő tréler bérlés Budapest
► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!
trelerberles.hupont.hu
45. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
46. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
47. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
48. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
49. Festett címergyűjtemény - Painted coat of arms collection
► Festett címer, üvegkép, pasztell, akvarell-akril portré, festett kövek. Rendelhető mintákból és saját küldött képről.
festettcimerek.hupont.hu
50. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
51. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
52. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK
► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva
hetkoznapizsoltarok.hupont.hu
53. PRO-SPORT 3
► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC
pro-sportharom.hupont.hu
54. DR GELLÉN TIBOR ÜGYVÉDI IRODA
► 9700.SZOMBATHELYEN a Thököly Imre utca 31 1/2 szám alatt
drgellenugyved.hupont.hu
55. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
56. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
57. ♥ Disney Stars ♥
► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)
alldisney.hupont.hu
58. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
59. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
60. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
61. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
62. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
63. Akác fa oszlopok a kertben
► Az oldalon akác fa oszlopok, és akác oszlopokból, rönkökből készült kerti fatermékek képeit találja! - akác oszlop - kérgezett akác oszlop - szíjácsmart akác oszlop - körmart akác oszlop - hengermart akác oszlop
akac-oszlop.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
65. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
66. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
67. Lindyke oldala
► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road
lyndy.hupont.hu
68. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH
► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!
novyplot.hupont.hu
69. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)
► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!
biblikusrejtvenyek.hupont.hu
70. EUGEN
► A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona
eugen.hupont.hu
71. TÖRPILLA BIZOMÁNYOS Bababolt és Önkiszolgáló BOLHAPIAC !
► Új És Használt Gyerek-holmik , Felnőtt-holmik, háztartási cikkek,műszaki cikkek, és minden más...
torpilla.hupont.hu
72. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
73. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!
► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!
meregtelenites.hupont.hu
74. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!
► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!
toyota-alkatreszek.hupont.hu
75. PRO-SPORT 2
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
prosport-ketto.hupont.hu